Háromig számolok

"Tudok egy varázs-szót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom." (Ladányi Zoltán)

Ahogy bemutatkozásomban is jeleztem, apró csemeték nyelvtanítójaként rengeteg nevelési, fegyelmezési, gyerkőc-lélektani kérdéssel, problémával, feladattal szembesülök.
Iskolapszichológusként az egyetemen rengeteg hasznos technikát, praktikát tanultam; amelyek minden bizonnyal jól beválnak az iskolás korosztály körében. Nekem azonban - ahogy a kisgyerekes anyukáknak is - ennél sokkal kisebb lurkókkal van rendszerint dolgom.
Szeretem ezt a korosztályt, mert rendkívül nyitottak és kedvesek, működik bennük egyfajta eredendő ártatlanság és kiváncsiság, és időnként olyan magyarázatokkal állnak elő a világ dolgairól, hogy az embert lerázza a székről a nevetés.
Mégis, ezeknek a pöttömöknek a fegyelmezése néha talán nehezebb kérdéseket vet fel, mint az iskolásoké - legalábbis számomra.
Tapasztalatom szerint az óvodás korosztály csínytevései, rosszalkodása általában nem szándékos "rendbontás" eredményei, sokkal inkább egy-egy fizikai igény megnyilvánulása. Ha jó, élvezetes, sok játékkal megsépkelt órát tartok, akkor ennél a korosztálynál még lehetetlenség, hogy a gyerkőcök önszántukból elkezdjenek rendetlenkedni - hiszen a figyelmüket olyasvalami köti le, ami számukra érdekes, mókás, kellemes.
Pontosan emiatt amikor az ovisok elkezdenek az órámon figyelmetlenül viselkedni, az a következőket jelentheti (viszonylag nagy százalékban):

• unalmas számukra az általam felajánlott tevékenység
• fáradtak
• éhesek
• pisilniük kell
• nem aludtak az oviban
• nem voltak kint az udvaron, nem szaladgáltak eleget a nap folyamán

Mindenek előtt feltétlenül az első lehetőséget mérlegelem általában. És bizony előfordul, hogy rádöbbenek: azoknak a gyerkőcöknek akkor és ott nem megfelelő játékot választottam. Ilyenkor következik egy olyasféle gyors váltás, amit a gyereknevelésben talán következetlenségnek neveznénk. Hiszen idomulok ahhoz a "rendbontáshoz", amit a gyerkőcök éppen akkor elkövetnek, és az általuk - vallom, fizikai igényeik alapján - választott tevékenységbe építem be az aktuális angol tananyagot. Ha futnak, fogócskázunk; ha fetrengenek, altatódalt éneklünk.
A többi felmerülő ok esetében is hasonló a megoldás. Az óvodás korosztály, úgy gondolom, a lehető leghálásabb "közönség" és játszótárs, akit csak elképzelhetnénk. Így, ha éhesek, akkor próbálok keríteni egy kéznél lévő gyümölcsöt, melynek jól megtanuljuk a nevét, miközben elmajszoljuk; akinek wc-re kell mennie, azt haladéktalanul kiengedem; aki pedig fáradt, annak azt szoktam javasolni, hogy nyugodtan feküdjön el, és csak figyelje a többieket - ha valami nagyon magával ragadja, úgyis csatlakozni fog. Volt már külön-egyezményem óriási mozgásigényű 4 éves kislánnyal arról, hogy ha futni szeretne, szóljon, én pedig rábólintok, hogy fusson egy kört csendben, aztán térjen vissza az adott feladathoz. Az ovisokkal általában viszonylag jól meg lehet beszélni az ilyesfajta dolgokat.

Amikor azonban a gyerkőcök fáradtak is, nyűgösek is, és éppen bal lábbal keltek fel, előfordul, hogy a szép szó már nem használ - nem tűnnek úgy, mint aki hisz Bennem, és abban, hogy a felmerült igényeikre megoldást találok. Ígyhát sikongatva futkároznak - kielégítendő a mozgásigényüket - függetlenül attól, hogy még 1 percig kellene rám figyelniük, hogy aztán az angolozás részeként rohangálhassunk; akkurátus rendbe rámolják az ülőpárnákat - mondjuk színezés helyett; és még sorolhatnám.
Ennél a korosztálynál azonban ilyenkor - a kérések, javaslatok, rábeszélések és érdeklődés-felkeltők után - maximálisan beválik az én kis "varázsigém". Már angolul is értik, elég csak felemelnem a 3 ujjamat, és elkezdenem visszaszámolni fennhangon: Three, two, one...
Talán a hangsúly teszi, vagy a magyarul is rengetegszer hallott formula; de ezt a gyerkőcök elsőre, azonnal, maradéktalanul megértik.
Még nem gyakran fordult elő velem, hogy "egy"-re nem csücsültek vissza a helyükre a kismanók - de ezekben az esetekben is inkább lassan számoltam.

Van ugyanis egy titkom előttük: fogalmam sincs, hogy mi fog történni, ha "nullá"-ra még nincs rend. Sosem ígértem semmi szankciót erre az esetre. Felteszem a kezem, számolok, és kész, a varázsige működik.
Persze csak addig, amíg nem próbálja ki valamelyik kiváncsi, kalandvágyó 4 éves, hogy mit teszek utána.
Valószínűleg csak állni fogok pár másodpercig bambán, és elkönyvelem, hogy megtörték a varázslatomat.
Addig azonban "vészhelyzetben" igenis használom.