Kisfiúk és kislányok

Világ életemben azt gondoltam, hogy ha majd babám lesz, én kislányt szeretnék. Merthát én is lány vagyok. És azt tudom, hogy milyen. Emlékszem, hogy hogy neveltek, és tudom, hogy mi volt jó, és mit szeretnék majd máshogy csinálni. Tudom, hogy milyen játékokat szerettem, és melyikeket kevésbé. És tudom, hogy hogyan kell wc-be pisilni. Ez persze csak néhány dolog, de az embernek a saját neme valahogy mégis evidens - míg (lehet, hogy csak számomra) - az ellenkező nemű gyermek nevelése, lelkivilága elég talányosnak tűnt.
Ugyanígy működik ez persze a más gyerekével is. A tanítványaim közül is - bár a leginkább meghatározó "barátságok" egy-egy fiúhoz kötnek - eredendően a lányokkal jövök ki jobban, az ő kedélyállapotukat mérem be nagyobb precízitással, és az ő nyelvükön beszélek "gördülékenyebben". És tőlük kapok több poziítv visszajelzést is. Egyszóval: velük van meg jobban a közös hullámhossz.

Pontosan ezért ijedtem meg egy kissé, amikor az idei új csoportjaim között kialakult egy 6-8 évesekből formálódó, 4 fős fiú-csoport. Alapvetően már a korosztály is elgondolkodtató, tekintve, hogy az én tapasztalatom szerint a Helen Doron módszer játékossága az óvodások számára magától értetődő; míg az iskolások számára előfordul, hogy az intézményes oktatáson edződve néha nehezebben emészthető a maga dalaival és mozgásosságával. Ez persze könnyed átmenetet jelent azoknál a gyerkőcöknél, akik ovisként kezték ezzel a módszerrel a nyelvtanulást, így az iskolai rendszer az újdonság számukra - viszont sok esetben rácsodálkozást eredményez azoknál, akik előbb ismerték meg az intézményes oktatás módszereit.
És túllépve ezen a "problémakörön" - ami 4. éve gyakorló Helen Doron tanárként nem jelenthetett akkora nehézséget, csupán elgondolkodtatott - ebben az esetben 4 FIÚRÓL van szó!
Azaz szóba sem jöhet, hogy a "We are friends!" mottóra összeölelkezzen az egész csapat, ahogy az sem, hogy együtt énekeljük az amúgy elég magas hangra megkomponált édes dalocskákat.
Én persze szeretem a fejtörést okozó feladatokat, kihívásokat - így elhatároztam, hogy nem adom fel, és rögtön az első órán megtanítom a "We are friends!"-et, és ráveszem a lurkókat, hogy velem énekeljenek.

Azóta a második órát is megtartottam a társaságnak. Iszonyú klassz pacsikat adnak, jelezvén, hogy barátok vagyunk; és a befogott orrtól torz hangon torkuk szakadtából éneklik velem, hogy "Up and down and turn around...". Csillog a szemükben az érdeklődés és az elégedettség; és a legkisebb is közülük már a második órán közölte az édesanyjával, hogy "Most már egyedül megyek a Vikihez!".
Nekem pedig átértékeldött a nézetem kisfiúkról és kislányokról. Mert lehet, hogy a csajoknak kevesebb a mozgásigénye, és jobban tolerálják a szopránban énekelt gyermekdalokat - a fiúknak viszont gyakrabban vannak formabontó ötleteik, és általában jobban értékelik a humort.
Mindkét nemnek megvan a maga bája - csak fel kell fedezni. És mindkét nemnek megvan a saját nyelve is - csak el kell gondolkozni egy kicsit ahhoz, hogy megértsük.

És ezek után, ha megkérdezik, hogy kisfiút vagy kislányt szeretnék, teljes őszinteséggel fogom tudni széttárni a kezem, és azt mondani: "Mindegy, csak egészséges legyen!".